Luangprabang, Laosz ékszerdoboza

Az egykori királyváros, több mint 30 templomával Laosz vallási-kulturális központja, a Világörökség része: Luangprabang messze a leghíresebb hely és sok turista számára az abszolút csúcspont Laoszban.

A Mekong kanyarulatában elterülő városnak hihetetlen szép a fekvése, ezt a legjobban a Phou Si domb tetejéről lehet megcsodálni, miután felsétáltunk egy 300 lépcsős gyönyörü ösvényen. Sajnos erre már mások is rájöttek, így naplementekot kisebbfajta tömeggel kell megküzdenünk, ha szeretnénk használható fotókat készíteni, esetleg még ülőhelyet is kapni.

Luangprabangban minden a turizmsról szól, ez nem is kérdés, ennek ellenére a város megmaradt szerethetőnek, bájosnak.

Egyrészt a méretei nagyon barátságosak, a belváros simán körbegyalogolható 2 óra alatt, ráadásul a buszok és a teherautók ki vannak tiltva innen. A népsűrűség – az egész országra jellemzően – nagyon alacsony, sehol sincsen az a fajta folytogató embertömeg, ami a nagyvárosokra jellemző. Az éjszakai piac a megszokottnál magasabb színvonalat hoz, igényes kézműves termékeket árulnak; nem vagyok az a shoppingolós fajta, de itt még én is elcsábultam és vettem pár szuvenírt.

A gyarmati idők emléke annyira erősen érződik itt, mint sehol máshol az országban: a Luangprabang-i “riviérán” a kiülős kávézók mellett sétálgatva úgy érezhetjük magunkat, mint egy francia kisvárosban. Rengeteg a kéttannyelvű iskola is.

Aki viszont bulizni szeretne, az menjen vissza  Vang Vieng-be, mert itt aztán semmi nincsen, a leghíresebb és jóformán egyetlen éjszakai bár az Utopia, de az is inkább egy teaházra hasonlít. Akinek elege van a vaddisznó módjára csörtető bulihordákból, az a legjobb helyre jött.

De kinek hiányoznak a klubok, ha itt van a világ minden bizonnyal egyik leggyönyörűbb helye, a Kuang Si vízesés. Több száz emeletes türkizkék színű medencjével olyan az egész mint egy mesterségesen kialakított élménypark, pedig nem, ez mind a természet alkotása. Hiába próbálom giccs nélkül megfogalmazni, nem megy, ez a hely egyszerűen egy földi paradicsom!

Luangprabang-i nevezetességgé vált a szerzetesek hajnali adománygyűjtő sétája is. Itt mondjuk kicsit érezhető a tömegturizmus abszurd-negatív hatása: régebben a helyiek maguk adták oda az ételt a szerzeteseknek, ma már sokan a külföldieknek adják el pénzért, hogy azok adhassák oda az ételt. Mint az állatkertben a zoo csemege, komolyan.

Luangbrabang tartogatott a számomra egy újabb sokkoló történelemórát is. itt mentem el ugyanis az UXO (=Unexploded Explosive Ordnance ) múzeumba és eszméltem rá igazán, hogy a “bombák földje” az nem valami hatásvadász szlogen, hanem egy olyan tragédia, amely szó szerint megnyomorította ezt az országot és amely a mai napig konstans problémát jelent.

Történt ugyanis, hogy a vietnámi háború alatt az amerikaiak próbálták elvágni a vietnámiak Laoszon keresztül húzódó utánpótlási vonalát.

Mivel szerettek volna biztosra menni, összesen több mint 260 millió bombát dobtak le, többet, mint amennyi az 1. világháború komplett termése volt. De ami ennél sokkal durvább, az az, hogy a ledobott testek egyharmada, kb 80 millió bomba nem detonálódott, és ezek miatt Laosz a mai napig gyakorlatilag egyetlen nagy aknamező, ahol gombaszedés közben simán felrobbanhatsz, ha rossz helyre lépsz.

A statisztikák szerint átlagosan naponta egy ember hal meg ilyen balesetben, annak ellenére, hogy külön szervezetek vannak, amelyek folyamatosan a  föld alatt rejtőző bombák felderítésén dolgoznak.  Közben az értékes fémanyag miatt sok mélyszegénységben élő ember illegálisan vadászik a fel nem robbant testekre, – bevállalva ezzel a halál kockázatát is.

A két fenti kép szomorúan illusztrálja, hogy mennyire szerves része Laosznak az a hatalmas mennyiségű pokolgép, amivel együtt kell élniük: sok helyen bombából építenek kerítést, a piacon pedig bombából készített karkötőket árusítanak.

Mindezek ellenére egy percig se higgyük, hogy a laosziak sokat lógatják az orrukat: a többi délkelet-ázsai néphez hasonlóan ők is folyton fülig érő szájjal mosolyognak -ebből mindenki vonja le saját maga az erkölcsi tanulságot. Ami a praktikus tanulságokat illeti, íme az én listám:

MIT CSINÁLJUNK LUANGPRABANGBAN:

  • Kuang Si vízesés – tényleg olyan, mint egy darabka mennyország
  • UXO múzeum – ha ezt nem láttunk, semmit nem értünk meg Laoszból
  • éjszakai piac, mert itt tényleg szép dolgokat lehet venni korrekt áron
  • éjszakai kajapiac, ahol 300 Ft-ért telepakolhatjuk a tányérunkat a  svédasztalról

MIT NE CSINÁLJUNK:

  • elefántfarmot látogatni – ha lovagolunk rajtuk, ha nem, a belépővel akkor is támogatjuk az állatkínzást
  • bulizni – úgysem fog sikerülni

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.