Mianmar – a kimondhatatlan nevű és szépségű Hpa An

Ha már backpacking, akkor legyen kövér: úgy döntök, nem repülök Mianmarba, az ilyen egyszerű megoldások engem nem hoznak lázba, hanem Thaiföld felől szárazföldön lépem át a határt, és mivel nincsen buszjárat a két ország között, ez a legjobb esetben is valahogy így fog kinézni: 

BUSSZAL a határhoz közeli városba–> STOPPAL a határhoz –>  HATÁRÁTKELÉS –>  TAXIVAL / STOPPAL a legközelebbi városig 

Amikor késő este fáradtan megérkezem a kihalt határmenti thai város, Mae Sot egyetlen hosztelébe, kezdek kételkedni benne, hogy jó ötlet egyedül nekivágni ennek, de ott, mintha egyenesen az ég küldte volna őket, találkozom egy holland lánnyal és egy német sráccal, akiknek pontosan ugyanez a terve, úgyhogy másnap reggel 7-kor együtt kerekedünk fel.

Alig állunk ki az útra stoppolni, megjelenik egy motoros rendőr és kérdezi, mit csinálunk. Nagyot nyelünk, majd elmagyarázzuk, hogy a Thai-Mianmar határra próbálunk eljutni.

“Vagy úgy”-mosolyodik el, és int, hogy várjunk.

Mianmar Pha An
A legsegítőkészebb rendőr

Ezek után ő maga int le egy autót, és kéri a sofőrt, hogy vigyen el minket. Nézünk egymásra, hogy ez most komolyan megtörténik? Miután kicsit felocsúdtunk a csodálkozásból, hogy Thaiföldön ilyen jófej rendőrök vannak, bepattanunk az autóba és megállapítjuk, hogy ilyen gyorsan még soha egyikünk sem talált autót stoppos karrierje során.

Délutánra a határon vagyunk. A vízumot már korábban elintéztük mindannyian a thai konzulátuson, és bár a turizmus még nagyon kezdetleges Mianmarban, annyi eszük azért volt, hogy a turista vízum árát kb egy éve a duplájára emelték, jelenleg 13.000 (!) forintot kell kipengetni érte.

Mianmar Pha An Határátkelés
Lesifotó a bevándorlási hivatal irodájában

A határon (ázsiai mértékkel mérve) egész gyorsan megkapjuk a pecsétet az útlevélbe, a két hivatalnok közvetlen és jófej velünk. Ennek egyik oka az, hogy Mianmarban a külföldi még mindig egy viszonylag különleges állatfaj, amely felbukkanásának örülnek a helyiek, másik pedig az, hogy az egyik határőr ránk akarja sózni a taxis haverját, aki pofátlanul sok pénzért elvinne minket Hpa An-ba, a következő városba. Udvariasan visszautasítjuk, majd viszonylag rövid stoppolás után találunk egy thai férfit, aki elvisz minket Hpa An-ba (nem helyi volt, ez fontos lesz a következő posztban).

Becsekkolunk a 3 darab hotel egyikébe, a szoba minden képzeletet felülmúlóan lepukkant, de hát aki ilyen helyekre utazik, az ne finnyáskodjon, ez az ország jelenleg itt tart és kész.
Nem egy Four Seasons

Ahogyan sétálgatunk a városban, erősödik bennünk a benyomás, hogy a szomszédos Thaiföldhöz képest körülbelül 40 év fejlődés a különbség. Kiépített betonutak alig vannak, légkondi szinte semmilyen nyilvános helységben, a házak vagy jobban mondva kunyhók nagyon szerények, és nagyon sokan nem hogy autót, de robogót sem tudnak megengedni maguknak, ezért biciklivel járnak.

Pha An Mianmar utca
Hpa An város Karen megye központja

Hpa An-ban nem sok látnivaló van, viszont a természet bőkezűen bánt ezzel a vidékkel, úgyhogy a túrázóknak ez kész Kánaán. Rögtön itt van a világ egyik legérdekesebben elhelyezett pagodája, a Kyauk Kalap, egy sziklatömb tetején egy mesterséges tavon.

Hpa An Pagoda

A várostól 22 km-re található a hatalmas Sadan Barlang, amely buddha-szentélyként is funkcionál. A mianmariak valamiért imádják teleaggatni a buddhákat színes, villogó égősorokkal, sőt még slágereket is játszanak háttérzenének, ami az egésznek egy bizarr diszkó-jelleget kölcsönöz.

Mianmar Pha An barlang
Buddha-diszkó

A másik nagy highlight a Zwegabin hegy és a tetején található kolostor. Két és fél órán keresztül mászunk felfelé a 40 fokban, szerintem ebben a 3 órában többet izzadtam, mint 2 hét alatt egy balatoni nyaraláson és egészen addig szitkozódom magamban, hogy miért kínozzuk magunkat, miért, miért, amíg fel nem érünk a csúcsra és meg nem pillantom ezt:

A hegy tetején található buddhista kolostorban egyébként egészen pár hónappal ezelőttig aludni is lehetett, aztán egy francia turista srác itt vetette le magát a mélybe, és azóta a szerzetesek, szomorú de érthető módon, nem fogadnak vendégeket éjjelre.

Ha Hpa An-t egy képletben kellene összefoglalnom, ez lenne az:  hihetetlen természeti szépég + elképesztő mennyiségű Buddha szobor és pagoda + gatyarohasztó meleg.

Legközelebb Baganba megyünk, addig is viszlát!

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.