A végén még megszeretem Vietnámot?! – Hanoi

Vietnám Hanoi város

Hivatalosan Vietnám fővárosa, valójában jóval nyugodtabb és kellemesebb, mint Saigon, amely méreteit és ritmusát tekintve a mai napig főváros maradt. 

Amikor azt mondom, “nyugodt”, akkor az azért ázsiai mércével értendő.

A belvárosban hihetetlenül szűk utcákon kell kerülgetnünk az utcai árusokat és a rajként hömpölygő robogókat, miközben 10 méterenként próbálnak nekünk eladni valamit. Az egész mégis valahogy hangulatos és szerethető, ráadásul borzasztóan érdekes, ahogyan a kínai telepes illetve a francia gyarmati idők származéka keveredik a helyi kultúrával.

Vietnám Hanoi

Mivel a telek-árak borzasztó magasak, az épületek felfelé terjeszkednek, és ennek eredményeképpen a városképet az abszurdan magasodó keskeny házak határozzák meg.

Vietnám Hanoi

Hanoiban új szintre emelkedett “a robogó a mindenünk” tézis is, mert ennyi motoron alvó embert még sehol nem láttam.

Hanoi Vietnám motor

Aki kultúrára vágyik, az is el van kényeztetve itt. Testileg-szellemileg felemelő élmény Vietnám első egyetemének, a több mint 1000 éves, Konfuciusznak szentelt Literaturtemplomnak a kertjében sétálgatni. Régen csak nemes származásúak léphettek be ide, ma már minden halandó nagyot szippanthat az évezredes ázsiai bölcselet levegőjéből.

Hanoi Literaturatemplom

A belvárosban van egy hatalmas katedrális is, amelyet a franciák építettek és amely kapcsán sokadszorra állapítottam meg, hogy hiába utazik az ember többezer kilómétert, néha teljesen úgy érezheti magát, mintha Európában lenne. By the way a gyarmatosítók biztosra akartak menni a területük megjelölésével, szóval három operaházat is hátrahagytak a városban.

Vietnám Hanoi katedrális

Ha egyetlen képben kellene elmesélnem Hanoit, akkor mégsem valamelyik agyonlátogatott turistalátványosságot választanám, hanem azt, ahogyan a helyiek ülnek az extrém alacsony műanyagszékeken és kanalazzák a levesüket a nap bármely szakaszában. Ebben minden benne van.

Vietnám Hanoi utca

A leves mint az itteni étkezési kultúra alfája és omegája. És a szocializáció egy teljesen más formája, egy helyen, ahol az átlaghőmérséklet 35 fok és ahol az embereknek annyira szűkös a négy fal közötti élettere, hogy mindenki az utcán éli az életét és a privát szféra fogalma nem igazán alakul ki.

Hanoi az utolsó és legkedvesebb állomásom volt Vietnámban, egy olyan hely, amit mindenkinek jó szívvel tudok ajánlani.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.