Indonézia haladóknak: Jakarta, a nagy büdös gyümölcs

Késő este Jakartában egy vadidegennel motorozni?

Igen, pontosan emellett fogok dönteni, miután kiderül, hogy a következő busz a reptérről a városba csak egy óra múlva indul. Az Uberrel ugyanis motort is lehet rendelni, motorozni pedig jó! Szóval bármennyire is vad ötletnek tűnik, úgy érzem, ezt ki kell próbálnom. Pár perc múlva egy fiatal srác parkol le mellettem, láthatóan nem beszél angolul, félénken nyújtja felém a sisakot.

Elhelyezkedem mögötte a túrahátizsákommal és elindulunk. A szél kellemesen csapkodja az arcomat, biztonságos tempóban robogunk, minden rózsás. Egészen addig, amíg a GPS-re pillantva meg nem állapítom, hogy 20 perc alatt semmit nem haladtunk, csak megkerültük egyszer a repteret.

Most hülyének néz, vagy nem tudja az utat? Mutatom neki a térképet és mondom, hogy ne szórakozzon, vigyen direkt a hosztelba.

Ezután kisebb-nagyobb vargabetűkkel, de csak eljutunk a célhoz. Azt hiszem, a srác csak simán szerencsétlen volt és nem tudta az utat. Az Uber-értékelésben azért pontosan leírom, hogy mi történt. (nevezetesen, hogy egy 22 km-es utat 40 km-en, 90 perc alatt tettünk meg) Az online support egy órán belül válaszol, hogy sajnálják, ami történt, és a fizetett ár felét visszatérítik, mert az lett volna a korrekt tarifa. Ejha! Bárki bármit is gondoljon az Uber vs. hagyományos taxi témáról, az ilyen színvonalas szolgáltatás egy hatalmas érv az Uber mellett.

És hogy milyen az indonéz főváros?

Jakartát sokan a durián gyümölcshöz hasonlítják: hatalmas és büdös, de belül sokféle zamatot rejt, amelyek felfedezésre várnak.

A 10 milliós  (külvárosokkal együtt 30 milliós, azaz két magyarországnyi!!!) metropoliszban hosszú sorokban kígyóznak az autók, tülkülnek a motoros riksák és szlalomoznak a robogók; gyalogosan nem valami élvezet közlekedni, de az az igazság, hogy ebben a betonrengetegben nincs is nagyon mit nézni. Szép épületek nem nagyon vannak – kivéve az egy pár múzeumot és kormányépületet – ellenben hatalmas zaj és bűz. A bűz alatt pedig nem csak a szokásos nagyvárosi szmogot kell elképzelni, hanem egy olyan intenzív szagkavalkádot, amely többek között a piacon árult békákból árad.

Jakarta persze kiszolgálja a magasabb igényeket is: a belvárosban rengeteg a sikkes hotel és sok nemzetközi márka megtalálható (Starbucks, KFC, Pull&Bear stb.) A buszhálózat is meglepően modern, légkondicionált járművekkel, külön kiépített buszsávval és chipkártyás beléptető rendszerrel. A központtól kicsit távolabb azonban kezdődnek az igazi nyomornegyedek, bádogviskókkal, elképesztő szegénységgel. Az emberek ugyanolyan nincstelenek itt, mint Balin vagy a Gili-szigeteken, csak a nagyvárosban, a tengerpart+pálmafa díszlet nélkül ez sokkal szembeötlőbb.

Ami némileg meglep: nyugati turistákat alig látni. Annyira nem, hogy az emberek rendszeresen megállítanak az utcán, megkérdezik honnan jöttem és közös fotót készítenek velem csak azért, mert fehér vagyok.

Eleinte mindig azt hiszem, el akarnak nekem adni valamit, de egy idő után látom, hogy egyszerű barátságosságról van szó. Kiváncsiak, hát odajönnek. Megszólítani egy idegent az utcán itt normális emberi interakciónak számít, nem pedig tabunak, mint Nyugat-Európában.

Szállásom, a “Packer’s Lodge” az egyik legszinvonalasabb hosztel, amelyet valaha láttam, kényelemben és tisztaságban egy négy csillagos szálloda színvonalával vetekszik (3000 Ft-os ár mellett!). Hatalmas, dizájnosan berendezett közös helyiségek, a szobában minden ágyhoz zárható széf, olvasólámpa és vagy három konnektor tartozik. A konyhát szinte mindig takarítja valamelyik dolgozó, már szinte kényelmetlenül érzem magam, hogy ott ülök és nem segítek. Amikor a hallban ülőktől spontán megkérdezem, hogy jön-e még valaki ebédelni, hárman csatlakoznak. Az egyikükről, egy csendes, középkorú kínairól kiderül, hogy ő maga a tulajdonos. (Jakartában jelentős kínai kisebbség él). Ardi elkalauzol minket egy helyi étterembe és megrendeli a fél étlapot. Ebéd közben elmeséli, hogy jelenleg a következő hosztel megnyitásán dolgozik és kérdezi, milyennek találjuk a jelenlegit, van-e olyan dolog, amiben fejlődniük kellene. Őszintén válaszolom neki, hogy tökéletes munkát végeznek, nem tudok mit kritizálni.

Az étel egyébként nagyon jó: mint a legtöbb helyi étkezdében, itt is rizst kap az ember, és ahhoz lehet választani rengeteg féle köretből. Van többféle hal, marhapörkölt, csirkeru, roppanósra főzött zöldségek, krumplikrokett és még sok egyéb. Egy ilyen, saját maguk által összeállitott tányér általában 25000 rúpiába, azaz kb 550 Ft-ba kerül, és garantáltan jóllakik vele az ember.

Jakartában található Délkelet-Ázsia legnagyobb mecsete, a gigantikus Masjid Istiqlal, amelyet Hollandiától 1949-ben elnyert függetlenség alkalmából épitettek.

Itt egy nagyon kellemes meglepetésben van részem: a recepción egy Porti nevű nő fogad, aki önként és teljesen ingyen vagy egy órás vezetést tart nekem a mecsetben és nagyon jó angolsággal mesél annak történetéről.

Nem tudom, hogy ezt mindenkinek felkínálja-e, vagy csak éppen egy unalmas napja van és örül, hogy akad valami dolga. Porti elmagyarázza, hogy a mecsettel nem csak az ország önállóságát akarták kifejezni, hanem a vallások közötti békét is. Az épületet egy keresztény mérnök tervezte és minden, de tényleg minden szám szimbolikus jelentőséggel bír. Az öt emelet a napi ötszöri imádkozást reprezentálja, a mecsetnek hét bejárata van, ami a hét mennyországra utal, a minaret 66,66 m magas, mivel a Koránban 6666 versszak található és így tovább, nem is tudom, hogyan tudott mindent belekalkulálni a mérnök, le a kalappal! A mecsettel szemben található katolikus katedrálist, amely a holland gyarmati uralom származéka, meghagyták és ma is becsben tartják –  szintén a vallási tolerancia jegyében.

Nincs mit szépíteni rajta: Jakarta nem a legvonzóbb úticél, és a legtöbben, akikkel beszélgettem, csak 2-3 napot töltenek itt el, aztán továbbutaznak valamelyik szigetre vagy egy másik országba. Arról tehát viszonylagos egyetértés van, hogy a város nagy és büdös. A zamatos részeit pedig mindenkinek saját magának kell felfedeznie, és nekem személy szerint pontosan ez tetszett.

Végre egy hely, ahol a turistaösvények kevésbé vannak kitaposva, és az embernek kicsit meg kell erőltetnie magát.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.