Bali, az istenek és a majmok kertje

Kuala Lumpurból egyenesen Balira megyek, ugyanis az Air Asia-val viszonylag olcsón lehet repkedni Ázsián belül. Beszálláskor nem tudom nem megállapítani, hogy itt vannak a legcsinosabb stewardessek, akiket valaha láttam. Úgy tűnik, az XS-es ruhamáéret és a hosszú haj itt munkahelyi előírás. Mind olyan tökéletesen néznek ki, akár a plasztik babák. Ez az a kivételes eset, amikor a plakát nem hazudik:

Ki tudja, talán tényleg egy japán robotgyárban állítják elő őket! De bárhogy is nézem, nagyon élethűen mozognak, az egyikük még egy pohár vizet is hoz a kérésemre.

Tartózkodásom Balin egy kiadós betegséggel kezdődik.

Miután becsekkolok a hostelba, ágynak esem és a következő két napot gyakorlatilag átalszom. Ez alighanem a klímaberendezéses megfázás esete: kint rettenetes hőség van, az épületekben, taxikban pedig ezerrel megy a klíma. Akik nincsenek ehhez a drasztikus hőingadozáshoz szokva, mint például én, azoknak a teste kikészül. Egyébként ez folyamatos probléma a hosztelszobákban is: a hőmérséklet kb 17 fokra van beállítva, sokan ezzel boldogok (a legtöbb fiú valószínűleg), én pedig hálózsákban és pulcsiban alszom. Rosszabb napjaimon eljátszom a gondolattal, hogy kikapcsolom az egészet a francba és eldugom a távvezérlőt.

No de a harmadik napon talpra állok és végre kezdődhet a sziget felfedezése!

Bali minden évben ott van a világ leglátogatottabb úticéljanak listáján, a sziget neve gyakorlatilag szinonímájává vált a földi paradicsomnak.

Hát a főváros, Denpasar alapján ezt nem találnánk ki. Irtózatos a közlekedés, ide-oda dübörögnek az autók és a robogók, gyalogos közlekedés gyakorlatilag nincsen. Átkelni egy szélesebb úton extrém sportnak számit. Mindenki folyamatosan dudál, mert itt mindent ezzel jeleznek: ha lekanyarodnak/ ha megállnak /ha elindulnak. Ez folyamatos, idegtépő zajt eredményez. És hiába látogat el évente tíz millió turista ide, a szemetelés ugyanolyan probléma Balin, mint egész Indonéziéban. Mindent az utcára hajítanak. A tengerparton is több száz méteres szakaszok vannak, ahol mindent beborít a szemét.

De Denpasart elhagyva elkezd kibontakozni Bali szebbik arca. Az Ubud nevű kisváros, amely a sziget kulturális központja is, szinte megbabonázza az embert a rengeteg hindu szentélyével és a balinéz művészettel.  Itt nyer igazán értelmet az “istenek kertje” elnevezés, illetve a tény, hogy Balin koncentrálódik Indonézia hindu kisebbsége. Gyakorlatilag 10 méterenként van egy templom, amelynek kapuját mindig ilyen rusnya szörnyek őrzik, ők tartják távol a gonosz szellemeket.

Az egyetlen, ami kicsit rossz szájízt ad, hogy itt már érezhetően a turistákra van kihegyezve minden.

Ahogy végigsétálok a főutcán, körülbelül 5 méterenként akarnak rámerőszakolni valami portékát, leginkább taxit. Mintha egy dollárjel lenne a homlokomra írva… Apropó, taxi. Amig Malajziában vígan lehetett uberezni, addig Indonéziában a taxisok masszívan gyűlölik és inzultálják az Uber és Grab (ez az Uber ázsiai megfelelője) sofőröket. Az autó, amit rendelek, egy félreeső helyen parkol le, mert a srác fél, hogy kofliktusba kerül a “normális” taxisokkal. A titkolózás miatt már-már olyan érzésem van, mintha valami illegális dolgot csinálnék. Abszurd. Vagyis nem teljesen, mert Magyarországon is hasonló a helyzet az Uberral.

Az egyik legjobb dolog Ubudban a Monkey Forest nevű vadaspark, ahol testközelből lehet megcsodálni az őshonos makákókat.

És persze egy hindu templom is van a parkban, hát pont itt ne lenne?! Az őserdő hihetetlenül szép, úgyhogy már emiatt is érdemes eljönni ide. A majmok pedig teljesen el vannak pofátlanodva, egyszerűen rád másznak és beletúrnak a táskádba, ha azt gyanítják, hogy van nálad valami kaja. De a hardcore szelfi-készitőknek ez sem elég, ők rápakolnak egy banánt a fejükre, megvárják, amig felmászik egy majom, és mehet a fotózkodás. Keresd meg a majmot a képen, möhöhöhh.

Ubud után érdemes az észak-nyugati part, Tulamben felé venni az irányt. Ez a búvárparadicsom attól híresebb, mint a többi, hogy itt található az USAT Liberty nevű első világháborús hajó roncsa a víz alatt. Én még soha nem merültem, de ez a hajó borzongással vegyes kiváncsiságot ébreszt bennem, úgyhogy befizetek egy körre. Szerencsére itt nem adnak annyit a biztonságra, igy az első, medencében tartott tanulóóra után ki is megyünk a nyilt vízre a roncshoz. Más országokban biztos, hogy ilyesmhez búvárigazolvány kellene, ami egy öt napos tanfolyamot jelent. A roncs tényleg bazi érdekes, függőlegesen van beleállva a talajba, 15 és 30 méter mélyen. Egyértelműen egy highlight!

A merülés után a recepción pedig találok valamit, amire a legkevésbé sem számitottam: két HVG és egy 168 óra van kirakva az asztalra. Nem ott felejtve, hanem kirakva. Kérdezem a lányt, hogy ezek meg hogyan kerültek ide, azt mondja nem tudja, ők csak kapják az újságot. Szemmel láthatóan fogalma sem volt róla, hogy ezek magyar nyelvű újságok. Furcsa. És ami még furcsább, hogy egy HVG látványától melegség önti el a szívemet.

Bali messze van attól, hogy földi paradicsom legyen, de tény, hogy természeti adottságok és a balinéz kultúra kombinációja  egy nagyon jellegzetes, kicsit misztikus hangulatot teremtenek, amely képes beszippantani az embert.

Szóval aki teheti, ne hagyja ki a szigetet!

Legközelebb a Gili-szigetekről jelentkezünk, addig is sziasztok.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.